HIRAIDE TAKASHI: A macskavendég (elgomolygó életérzés)
2018. október 10., szerda • Hana • 0 komment

Ahoy!
Nagyon-nagyon régen jelentkeztem már könyvajánlóval, na meg életjelet se nagyon adtam magamról. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy semmi kedvem nem volt a blogoláshoz.  Fogalmam sincsen miért, de most egy időre visszatértem! És persze igyekszem haladni a Sorokba fulladt lelkekkel is, már megvan az alap történet teljesen, csak az elején bajos kibontakoztatni a kezdő szálakat, de ne aggódjatok, meg fogom oldani - legalább is igyekszem megoldani -. 

Most pedig visszatérve, azért is írok könyvajánlókat, mert a molyon megint van néhány kihívás, amit szándékomban áll teljesíteni - egy Antigonésat újabban már bezsebeltem -, és némelyiknek már a plecsni képe is kecsegtető, nem hogy még maga a kihívás! Szóval, tegnap este nézegettem a moly kihívásait, és ott akadtam rá erre: Évszakos Japán - Ősz. Ami annyit takar, hogy az őszi hónapban született japán írók közül kell válogatni, és két könyvet kell tőlük elolvasni. Én pedig nem akartam megint elővenni Kazuo Ishigurot - de végül mégis csak elővettem -, így egy ismeretlen íróra esett először a választásom. De persze az is befolyásolta a keresgélésem, hogy az egyetemi könyvtárba csak az ő könyveiket találtam meg. XD Így találkoztam tehát Hiradate Takashi művével, a Macskavendéggel.


Fülszöveg: Egy ​házaspár Tokió egyik csendes részén kis házat bérel, amelyhez hatalmas, a hagyományok szerint megtervezett kert is tartozik. Mindketten a harmincas éveikben járnak, szabadúszóként otthon dolgoznak. Kis konyhájukban egyszer csak megjelenik egy macska. Kisvártatva elmegy, de másnap megint jön, aztán megint. A házaspár finom falatokat készít külön neki, és amikor nincs ott, élvezettel idézik fel, mi mindent csinált legutóbbi látogatásakor. Vendégként kezelik, nem házi kedvencként. Hirtelen mintha új értelemmel telt volna meg a férj és a feleség élete több lett benne a fény és a szín, mígnem egy napon történik valami…
Igazi kis gyöngyszemet tart kezében az Olvasó, kivételes szépségű, metaforákban gazdag történetet, amely bepillantást enged a japán lélek különös világába és a sajátos japán gondolkodásmódba. Hiraide Takasi megbecsült költő hazájában. Regénye, amely több országban bestseller lett, lírai hangulatú képekben arról mesél, milyen megfoghatatlanok az élet rejtélyei, csak távolról csodálhatja őket az ember, ahogy a macskavendéget a házaspár, akiket örökbe fogadott.

Adatok


Kiadó: Európa Kiadó
Kiadás éve: 2017
Kiadás helye: Budapest
Eredeti megjelenés:2001
Nyelv: magyar
Író: Hirahide Takashi
Eredeti cím: Neko no kyaku
Fordító: Nagy Anita
ISBN: 9789634055525

Első pillantásra lebegő felhőfoszlánynak tűnt



A történet

A japán írókról tudni kell, hogy teljesen máshogy írják a könyveket, teljesen máshogy fogalmaznak, más dolgokat tartanak fontosnak cselekmény szempontjából, mint mi Európában, vagy Amerikában. Ők szeretnek megállni a pillanatban, látszólag eseménytelenül írnak, melyek sokkal inkább a filozófiai kérdésekben bővelkednek, és azok számára szinte teljesen érthetetlenek az elmélkedések, akik nem ismerik a japánok kultúráját. Mindegyik könyvben érezni azt a kifinomultságot és érzékenységet, ami az általam olvasott japán könyvekre mind igazak. Közben pedig egy állandó melankólia és az elmúlás is teljesen átitatja a regényeiket.

Nincs ez másképp A macskavendég esetében sem. Adott egy gyermektelen, harmincas éveiknek a közepén járó, békésen éldegélő házaspár, akik egy tradicionális japán házat bérelnek, klasszikusan szép, festői japán kerttel. Mind a ketten robotolnak, otthon éjszakába nyúlóan dolgoznak, majd egészen későig alszanak, és így telnek a mindennapjaik. Aztán egyszer csak felbukkan a házuk környékén egy bájos kis pamacs, Chibi, aki a szomszéd kismacskája. Ő az, aki fényt hoz a házaspár szürke mindennapjaiba. 

Összességében erről szól az egész olvasmány, együtt olvadozunk a karakterekkel a bájos kiscicán, aki számukra egy megközelíthetetlen mégis csodálatos jelenség. Az egész mű egy allegória. Hömpölygünk a karakterünk elmélkedéseivel át az életen, és megtorpanunk amikor meglátogat minket a cica. Gyönyörködünk. És újra látni kezdjük a színeket. Sok-sok metafora és számos más költői képet vonultat fel előttünk Hiraide Takashi, és muszáj nekünk is agyalnunk az olvasás közben, hogy nagyjából megértsük az egész szimbolikáját. Mert jó japán szokás szerint minden egyes mondatnak, gondolatnak súlya és helye, üzenete van a könyvben. De tényleg mindennek. Chibitől kezdve, a szomszédokon keresztül az elültetett zöldségekig mindennek meg van a maga átszellemült jelentése. Én most a mély filozofálást igyekszem elkerülni, ugyanis én sem vagyok olyan okos, hogy az egész történet minden rejtett apróságát felfedezzem. De mindenképpen szeretnék kitérni a fő motívumra, Chibire.

Chibit a házaspár megközelíthetetlennek, érinthetetlennek véli. Ő maguk nem is emelik fel a cicát, nem nyúlnak hozzá, egyszerűen egymás mellett élnek. Ám még így is csodálatos dolgokat hoz az életükbe a kismacska jelenléte. Megtanulják máshogy értékelni a dolgokat. A szürke, gép előtt görnyedés monoton napjait felváltja az, hogy megjelenik a házukban a macska, és olyan dolgokat mutat meg nekik, amiket eddig teljesen figyelmen kívül hagytak. Ember és állat, ember és természet mélységesen mély kapcsolata ez, mely az egész japán kultúrát átszövi. Tisztelni azt a helyet ahol élünk, tisztelni az élőt - még akkor is, ha vannak állatok, akik iránt undorodunk -. Chibi pedig maga az élet minden misztikumával és elérhetetlenségével együtt. Egyszerre jó és kiszámíthatatlan, tragikus és felemelő. De lehet maga az élet sója is, aki újra befesti a szürke monoton hétköznapokat. Talán egyszerre mind a kettő. 

Chibit én is látom magam körül, néha a szemem sarkából észreveszem, hogy a bolyhos farkincáját illegeti a függöny mögött, vagy éppen az ágyam alatt szunyókál. Ő tart életben a maga csodájával, mert amikor őt figyelem, az életet nézem. Csak vitt előre engem is ez a puha, vanília illatú gomolygás, és tanácstalanul nézek magam elé, hogy vége. De aztán eszembe jut, hogy nincs min szomorkodni, ugyanis mindenkinek van a maga életében egy Chibi nevű kiscica, aki csak úgy betoppan, és megmutatja, hogy milyen szép a világ.

Nem könnyű olvasmány, kell hozzá egy adott lelki állapot és egy bizonyos fokú érettség is, úgyhogy nem hiszem, hogy egy 12 éves el tudna merülni benne, és valószínű, hogy ha hamarabb olvasom nem is tudtam volna átérezni az egészet. A könyvhöz szerintem kell némi élet tapasztalat is - nem sok -, ami miatt jobban érthető és szerethető lesz. Nem fog mindenkinek tetszeni, de szerintem akinek van cicája annak mindenképpen kötelező olvasmány. És bár, nem vagyok egy hatalmas macska rajongó, még én is a szívembe zártam - ahogy a házaspár is - ezt a kedves kis jószágot. Észrevettem magamon, hogy sokkal jobban kedzem megkedvelni azokat a könyveket, ahol minden lelassul ez a világ túlpörgött, és érzem, hogy kell egy kis nyugalom. A macskavendég pedig szabályosan egy béke szigetet teremtett körém. Hallottam a kabócák hangját, a tradicionális japán tolóajtók csúszkálását, a tatami recsegését, a fák leveleinek zúgását. Megállít ez a könyv. És te is beledermedsz az időbe, miközben folyik tovább. És ez jól esik. Hogy is mondjam, olyan, amikor az ember sokáig van a vízben levegő nélkül, mert az jó neki, de amikor újra feljön levegőért még jobban tudja - ha csak egy pillanatra is - értékelni az életét. Hű de elvont vagyok most! :D
Hogy lehet, hogy még mindig csak vendég, aki ilyen mélyen beköltözött a házunkba és a szívünkbe?

Borítók

Képtalálat a következőre: „neko no kyaku”


Az összes borító közül ez a kettő tetszik a legjobban, bár a magyarra sem lehet panaszkodni. De az utolsó borítón a macska nagyon aranyos. 

Értékelés

,

Ajánlás

Macskabarátoknak, és azoknak, akik jobban szeretnek a látszólag eseménytelen dolgokról olvasni. Nyugalmas, megfelelő lelki állapotban érdemes olvasni, mondjuk egy kávé mellé, napfényes időben. 

Legyetek jók, ha tudtok!

Címkék:


RÉGI HAJTÁSOK FRISS HAJTÁSOK